2011. július 2., szombat

Xilittel a fogszuvasodás ellen


A fogszuvasodás (caries dentium) egy olyan folyamat eredménye, mely során a fogak keményszövetei roncsolódnak és a felszín roncsolódása után a fogbél is károsodik. Ezt a folyamatot eleinte vissza lehet fordítani, de egy idő után megállíthatatlan. Gyakran jár fájdalommal, gyulladással és a fogak elvesztésével.
A fogszuvasodás mára már népbetegséggé vált: csecsemőktől idős korúakig, a Földön szinte bárkit érinthet.
Kialakulásának oka - a cukor és a streptococcus
A fogszuvasodás megjelenésének különböző okai lehetnek, mégis a cukorfogyasztással indítható be leginkább a folyamat. A szájban található baktériumok ezeket a cukrokat, mivel hatszénatomos szerkezetük miatt nem eléggé stabilak, képesek lebontani és savvá alakítani. A keletkezett sav pedig károsítja az alacsony PH-ra érzékeny fogfelszínt a demineralizáció következtében. E baktériumok közül a legveszélyesebb a streptococcus, mely már akkor is jelen van a szájüregben, amikor a csecsemőnek ki sem nőttek a fogai. Azonban már magzati korban lehetséges a fogszuvasodás kialakulásának kockázata, ha a kismama xilitet fogyaszt, hiszen így csökkenti a streptococcus kialakulásának esélyét gyermeke szájában.
Miben segít a xilit?
A xilit megakadályozza a szájban levő baktériumok savtermelését, csökkenti a lepedék lerakódását és még a károsodott fozománcot is képes helyrehozni.
A savtermelést azért képes megakadályozni, mivel szerkezete 5 szénatomból áll, így igen stabil, a szájban található baktériumok nem tudják lebontani, így mivel nincs táplálékuk, így savat sem tudnak képezni. Ennek következtében a száj PH-értéke sem változik meg.
Tanulmáynok igazolják, hogy a nyírfacukor segíti a fogzománcból kivont ásványi anyagok visszaépülését (remineralizáció). Ezenkívül, mivel a száj PH-ja a normális értéken belül mozog, így az ásványi anyag kioldása is megszűnik.

Hogyan egészítsük ki a nyírfacukor hatását?

* félévente keressük fel fogorvosunkat
* étkezések után, naponta háromszor mossunk fogat
* havonta cseréljünk fogkefét
* ne fogyasszunk finomított cukrot
* rendszeressen használjunk xilites rágógumit
* lefekvés előtt együnk meg 5 gr xilitet.

A cukorfogyasztás káros hatásai


Arról már beszéltünk, hogy milyen előnyökkel jár, ha a cukrot xilitre cseréljük, most viszont itt az idő, hogy rámutassunk arra, hogy a cukorfogyasztás milyen veszélyeket rejt magában.
A WHO jelentése szerint “a hozzáadott cukrok nagy mennyiségű fogyasztása jelentősen hozzájárul a fogszuvasodás és a túlsúlyosság gyakoriságának növekedéséhez.” Az lenne a helyes, ha étrendünkben a cukor mennyisége nem haladná meg a 10%-ot.
A finomított cukor glikémiás indexe maga (68), ami azt jelenti, hogy emésztése hirtelen történik, így gyorsan megemeli a vércukorszintet, ami nemcsak a cukorbetegeknek káros, de az egészséges embereknél is ártalmas. (A megemelkedett vércukorszintek köszönhetjük a délutáni szunyókálást is.) A megemelkedett vércukorszint azonban gyorsan visszaesik, így hamarabb alakul ki az újbóli éhségérzet. Emellett nagyon magas a kalóriatartalma is (400 kcal/100 gr), így nemcsak diabéteszhez, de elhízáshoz is vezet.
Amin elkezdődik a cukor emésztése rengeteg sav termelődik a szervezetünkben: az erjedés során ecetsav, szénsav és alkohol keletkezik, melyek rombolják a bél membránjait, roncsolják a vesét és táplálják a Candida gombát is.

A cukor emésztés során a májban halmozódik fel, ennek következtében a máj megduzzad és a felesleges cukor zsírsejt formájában visszakerül a vérbe. Ezek a zsírsejtek először a test különböző részein lerakódnak, majd az egyes szerveken és az érfalakon is. Szív- és érrendszeri gondok is kialakulhatnak

A cukor feldolgozása az egész testet igénybe veszi, ezért megváltoztatja a vérnyomást is. Ugyanakkor megváltoztatja a vér minőségét is, aminek következtében romlik a vörös vértestek minősége, a fehérvérsejtszám pedig megnő.

Káros hatásként kell még megemlíteni, hogy a cukor hatására szöveteink lassabban nőnek, immunrendszerünk legyengül, mikróbák, káros baktériumok és Candida terjednek el testünkben és telepednek meg szerveinken.

A cukor savasít, a sav közömbösítésére pedig szervezetünk felhasználja kalcium, natrium, kalium és magnezium tartalékait. A száj savas PH-ja miatt pedig fogszuvasodás, Ca-hiány és csontritkulás alakul ki.

A cukor emésztése B-vitamint von el, szervezetünkben B-vitamin hiány lép fel, ami agresszióhoz, ingerültséghez vezet. Ezenkívül túlzott mennyiségű adrenalint szabadít fel, aminek eredménye a túlpörgés, székrekedés, stressz, légzési panaszok.

A cukor károsítja a bőrt is, mert a cukormolekulák beépülnek a bőrt felépítő proteinekbe és így rugalmatlanná teszik azokat. Valamint sietteti az elasztin és a kolagén lebomlását, így hozzájárul a bőr öregedéséhez.


Érdemes cukrot fogyasztanunk?

Hogyan készítsünk nyírfacukrot otthon?


A nyírfacukor előállításával már az 1800-as években próbálkoztak, természetesen itt még szóba sem jöhetett az ipari előállítás a kezdetleges technikai tudás miatt. Most bemutatjuk azt a módszert, amivel különböző gépi eljárások nélkül is előállíthatjuk a facukrot.
Elsőként a nyírfát meg kell csapolnunk, hogy kinyerjük belőle a levét, amit népiesen viricsnek neveznek. Ezt úgy lehet elérni, hogy egy nyírfaágat átlósan lemetszünk, majd egy csövet vagy slagot húzunk az ágra, hogy a nedvesség egy helyre tudjon csöpögni. A műveletet ki lehet próbálni iszalaggal is, így egy enyhén kesernyés levet kapunk, vagy szőlőhajtással is, ami viszont íztelen.
Tudnunk kell, hogy fél liter viricsből körülbelül egy körömnyi nagyságú nyírfacukrot nyerhetünk ki. Mikor összegyűjtöttük a megfelelő mennyiségű folyadékot, akkor alágyújtunk és elkezdjük forralni. A folyamat teljesen megegyezik a cukorszirup elkészítésével: ahogy melegszik az oldat nem buborékozni fog, hanem besűrűsödik, szirupossá válik.
Egy idő után a szirup el kezd bebarnulni, karamellizálódni. Addig forraljuk, amíg az egész folyadék karamellé alakul át. Ezután levesszük a tűzről és hagyjuk, amíg kihűl.
Miután kihűlt az anyag, szilárddá válik, de nem lesz annyira szilárd, mint a finomított cukor, hanem kissé ragadós marad. Az íze ebben az esetben a török méz ízére emlékeztet, ám annál sokkal édesebb.
Ezzel az egyszerű technikával, labori körülmények nélkül mi is előállíthatjuk a nyírfacukrot, mely ugyan nem lesz alkalmas teljes mértékben a cukor helyettesítésére, hiszen állagban némileg különbözik a házi készítésű xilitünk a cukortól, de ugyanakkor édességnek, nyalánkságnak kitűnően alkalmas és még nem is kell sok idő az előállításához.
Cukorka helyett inkább készítsünk ilyen módon xilitet a gyermekeinknek (vagy akár saját magunknak is), hiszen így biztosak lehetünk abban, hogy egészségük nem károsodik, sőt még a fogaik egészségének megőrzéséhez is hozzájárulunk azzal, ha ezt adjuk csemetéink kezébe cukor helyett.

A nyírfacukor hatásai



Azt mondják, hogy a nyírfacukor sokkal egészségesebb, mint a finomított fehércukor itt az idő, hogy igazoljuk ezt az állítást. Milyen pozitív hatásai ismertek a nyírfacukornak?
A xilit előnyei a diabéteszben
A cukorbetegség kezelésének legkézenfekvőbb módja, ha a vércukorszintünket kontroll alatt tartjuk. hiszen így a cukorbetegség okozta szem, vese és idegi problémák 40%-kal csökkenthetők. A xilit pedig a tökéletes szer arra, hogy vércukorszintünket szinten tartsuk, hiszen glikémiás indexe nagyon alacsony. A szervezet tehát a nyírfacukrot lassan emészti meg és felszívódása is hosszantartó, így a vércukorszintet fokozatosan és nem hirtelen emeli meg.

A xilit előnyei a fogyásban
Az elhzásnak számos oka lehetséges: genetikai, gazdasági, szociális, kulturális tényezők befolyásolják a súlyunkat. A felesleges zsírpárnákat azonban leginkább annak köszönhetjük, hogy túl sok kalóriát juttatunk be a szervezetünkbe. A túl sok kalória jelentheti a túl sok cukrot is, amely nemcsak plussz kalóriákat jelent, hanem sok üres, tápanyagot nem tartalmazó kalóriát is.
A felesleges zsírpárnáktól úgy szabadulhatunk meg, ha hosszú időn keresztül kevesebb energiát viszünk be a szervezetünkbe és többet égetünk el. Ennek sok módja van: mozgásformák, diéták, orvosi beavatkozások.
A xilit is egy hatékony fogyasztószer, hiszen kétféleképpen is képes csökkenteni a kalóriabevitelt. Egyrészről mivel alacsony a glikémiás indexe, így nem emeli meg hirtelen a vércukorszintet, vagyis tovább tart a jóllakotság-érzet. Másrészről a cukornál 40%-kal kevesebb kalóriát tartalmaz, így nem hízlal.

A xilit szerepe a fogszuvasodás megelőzésében

Hogyan kerülhetjük el a lyukas fogakat? Ennek egyik módja, ha csökkentjük a szájban levő savak mennyiségét, amit a szájban található baktériumok állítanak elő cukorból. A xilitből azonban ezek a baktériumok nem képesek savakat “gyártani”, hiszen ötszénatomos szerkezetének köszönhetően igen stabil ez az anyag. Ezenkívül a xilit édes és hűs íze elősegíti a nyáltermelést, aminek köszönhetően egyensúlyba kerül a száj PH értéke, így a fogszuvasodásnak nem lesz megfelelő környezete.

Hogyan fedezték fel a nyírfában rejlő édességet?

1800-as évek, Napóleon
A kontinentális zárlat következtében megpróbálnak a nyírfából nagy mennyiségben cukrot kivonni. Kezdetleges eljárással (a fa nedvének lecsapolásával) és alacsony technikai felkészültséggel csak szirupos formában sikerült előállítani az anyagot, melynek szennyezettségi értéke igen magas volt. És rájöttek arra is, hogy a cukorrépából sokkal olcsóbb az édes anyag kinyerése...

1890-es évek
Német és francia tudósok, név szerint Emil Herman Fischer, Rudolf Stahel és M. G. Bertran nátrium-amalgám D-Xilozból kinyerik a xilitet. A szerves kémia tehát már több, mint 100 éves ismeri e poliolt. Az új szer egy pár évtizedig még nem jut jelentős szerephez, előnyeit nem használják ki.

1939-1945. a második világháború
Hatalmas cukorhiány tombol az egész világon. Finnország azon dolgozik, hogy kifejlesszen egy olyan anyagot, mely képes helyettesíteni a cukrot és előállítása sem költséges. A finn cukorvállalat tudósai kifejlesztenek egy olyan eljárást, mely során a xilitet képesek kis mennyiségben előállítani. Finnországnak már akkor is jelentős volt a faipara, így logikusnak mutatkozott, hogy facukrot állítsanak elő. Azonban a háború végére a cukorhiány elmúlt, a xilit iránti igény is alábbhagyott... Ezenkívül a xilit előállítás még mindig nagyon költséges volt...

1960-as évek
Vegyészek, fizikusok és más szakemberek kísérleteket, kutatásokat végeznek, mely során rámutatnak a xilit egészségügyi és diétás előnyeit. Újraéled az érdeklődés a nyírfacukor iránt.
A hatvanas évektől kezdődően újraéledt az érdeklődés a xilit iránt, amikor vegyészek, fizikusok és más szakemberek elkezdték felismerni és alkalmazni a xilit komoly egészségügyi és diétás előnyeit. Főként a cukorbetegek számára készített étrendekbe használják fel e cukrot.

1970-es évek
Ezekben az években felismerik, hogy a xilit igen hatékony a fogszuvasodás megelőzésében is. 1975-ben megjelenik Finnországban az első xilit tartalmú rágógumi. Majd még ebben az évben az USA-ban is. Egyre szélesebb körben alkalmazzák a facukrot.

A nyírfában megbúvó édesség

A nyírfacukor vagy más nevén xilit egy olyan anyag, mely segítségével ki lehet váltani a finomított cukrot, így a cukorbetegek is élvezhetik az édes ízt - a xilittel nekik sem kell lemondaniuk a különböző nyalánkságokról. De mi is ez az anyag? A xilit egy öt sznatomból álló, édes, kristályos szénhidrát, amelyet szinte minden zöldségben és gyümölcsben megtalálhatunk, így egy átlagos felnőtt naponta akár néhány száz milligramm xilitet is képes elfogyasztani. Ezenkívül érdemes azt is tudni, hogy a szervezetünk is képes ennek az anyagnak az előállítására: naponta 5-10 grammot termelünk belőle. A kereskedelmi forgalomban kapható xilitet pedig a nyírfáből kinyert xilózból állítják elő. Milyen előnyei vannak? A xilitnek egyáltalán nincsen semmilyen mellékíze, így tökéletesen lehet vele helyettesíteni vele a cukrot bármilyen ételben, anélkül, hogy az az étel valamilyen plusz ízt vagy szagot kapna tőle. Mivel nagyon alacsony a glikémiás indexe, ezért a vércukorszintet nagyon minimálisan emeli meg, aminek következtébe a cukorbetegek is fogyaszthatják. A Candida-diétába is tökéletesen beilleszthető, mivel a gombáknak nem jelent tápanyagot. Energiatartalma nagyon kicsi, ezért diétázók számára is nagyon ajánlott. Biztonságos? A xilit a “veszélytelen édesítőszer” kategóriába tartozik. Abszolút biztonságos, ezt bizonyítja a WHO és a FAO közös élelmiszeradalékokkal foglalkozó bizottságának (JECFA) 1983-as állítása, mely a xilitbevitel napi meghatározott mennyiségét a “nem meghatározott” kategóriába sorolta, vagyis a nyírfacukrot korlátlanul fogyaszthatjuk. Nagyon-nagy mennyiségben enyhe hasmenést okozhat az egyes esetekben. Ezért fontos, hogy mikor el kezdjük használni az anyagot, csak fokozatosan növeljük a mennyiséget, amíg szervezetünk hozzászokik az “új cukorhoz”. Adalékanyagként is elismert, nemzetközi jelölése: E 967. Rágógumikban, cukorkákban és fogkrémekben is megtalálhatjuk. Használjuk bátran sütemények, torták, főtt és sült ételek, desszertek, fagylaltok, likőrök édesítésére.